![]()
Alváz
![]()
Alváz
Régebben a tehergépkocsik alvázát
hegesztéssel állították elő. Hegesztették például a Csepel Autógyárban gyártott
járművek alvázát is – részben az okozta a gyár vesztét is. Az autógyáriak
ugyanis nem álltak át a csavarozott és teherbíróbb alvázak gyártására. Így
egyrészt lemondtak a modulrendszer miatt többféle kialakítást lehetővé tevő
alvázakról, másrészt karambol esetén bonyolultabb is volt kijavítani a
sérüléseket.
Nyeklik-nyaklik?
Az
alváznak többféle erőhatásnak kell ellenállnia, miközben egyfajta gerincként öszszetartja a járművet. Oldal-, csavaró-, húzó-, és
nyíróerők stb mind-mind igénybe veszik menetközben és
álláskor is a vázat, s igyekeznek kitekerni azt, miközben a teher is hat rá.
Többfélék
Általában a 3,5 tonnásnál nehezebb
járművek épülnek alvázra, kivétel az Iveco, ahol már
a könnyű kategóriás Daily is alvázas, ezért jól terhelhető.
Általánosságban elmondható, hogy a terepen használt járművek alvázai is – a
nagyobb igénybevétel miatt – erősebbek. Az alváz kialakítása is hasonló a
márkáknál, a főtartókat kereszttartók kötik össze. A főtartók magassága a Scaniánál például 270 mm magas végig, az MAN pedig 7,5-26
tonna között – TGL/TGM sorozat – 4-8 mm vastag, 18-41 tonna össztömeg
között a TGS/TGX családnál pedig 4-10 mm vastag
alvázprofilt használ. Hátulra és oldalra szerelik fel az aláfutásgátlókat.
A járműtől függően hátra fix és felhajtható kivitelűek is kerülhetnek, ez
utóbbi a billenő felépítmény esetén jellemző. A segédberendezések rögzítése
történhet az alváz hossz- és kereszttartó elemeihez is, viszont
minden esetben be kell tartani a
technológiai előírásokat az esetleges új furatok készítésénél. A kiegészítő
berendezések elhelyezéséről általánosan az mondható,
hogy azok bárhova elhelyezhetőek az alvázon, ahol rendelkezésre áll a megfelelő
méretű hely és nem zavarják a már felszerelt berendezések működését. A nyerget
csavarokkal rögzítik, amelyek önzáró anyákkal vannak meghúzva a megfelelő
nyomatékra. A tartályokat különböző pántok segítségével erősítik az alvázhoz. „A nyerget az alvázhoz mángorolt min. 10,9-es
csavarral, a tartályokat tartókonzollal és tartóbilincsekkel rögzítik. Az egyéb
segédberendezéseket is egyedi tartókonzollal és csavaros kötéssel fogatják az
alvázhoz” – egészíti ki Fecske Zsolt, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. szakértője.
Hogyan jelölik?
Megfelelő
feladatra megfelelő alvázzal szerelt járművet kell rendelni. Ezt segíti a
kialakítások jelölése, így különböztetve meg a különböző típusú kereteket,
oldalelem- vastagságokat és szilárdságokat. A Scaniánál
például F betűvel kezdődik mindegyik kód, majd 3 szám következik. Az első két
szám tizedmilliméterben a fő profilok vastagságát adja meg, a harmadik a belső
profilok vastagságát, szintén milliméterben – ha nincs belső profil, ez a szám
nulla –, majd kötőjel után N/mm2 mértékegységben a Yield pointot, vagyis az alvázra
vonatkozó rugalmas alakváltozás határértékét jelzik.
Mi van belül?
Az elektromos és a levegőcsöveket általában az alvázprofil
belső részén, a felfrecscsenő víztől védett helyen
vezetik el. A levegőcsövekkel a berendezéseket toldásmentesen kötik össze. Az
elektromos vezetékek műanyag kábelcsatornában vagy gégecsőben futnak. Az
elektromos csatlakozásoknál általában gumiszigetelésű csatlakozókat használnak,
amely véd a közvetlen vízbehatolás és a pára káros hatásaival szemben is. A
kábeleket az alvázban műanyag vagy fémbilincsekkel rögzítik, amelyek belső
felén gumigyűrűk vagy gumilapok találhatóak, így védenek a kidörzsölődés ellen.
Esetenként előfordul, hogy problémásabb helyeken műanyag gyorskötözőt is
használnak.
Szerviztapasztalatok
Pataki
Dániel, az Iveco hazai vezérképviseletének oktatója:
– Amennyiben valamilyen sérülés történne esetlegesen ütközés, vagy borulás
következtében, az alváz ellenálló szerkezete a legtöbb esetben elnyeli a
behatást – azaz nem törik el, inkább elgörbül. Az alvázak törését általában nem
javítják, kivételt ez alól a segédalvázak jelentenek, amelyeket anyaguktól
függően javítanak: az alumíniumból készülteket cserével, az acélból készülteket
betétezéssel és gyökölt hegesztéssel. Az MAN-ek
alváza is elvisel kismértékű túlterhelést maradandó károsodás nélkül. –
Általánosságban elmondható, hogy tervezésnél 50%-os biztonsági faktorral méretezik
a tehergépjárműveink alvázát – mondja az MAN szakértője. – Eltört alvázat az MAN-nél is csak a sérült elem cseréjével lehet javítani a
gyári technológia betartásával. A deformálódott alvázak javítása lehetséges, de
speciális eszközökre van hozzá szükség, például húzató-egyengető berendezésre.
Fecske Zsolt folytatja: – Tekintettel arra, hogy ezek a profilok erős és szívós
anyagból készülnek, a jármű túlterhelésekor elsősorban a szilentblokkok
és a rugók szoktak károsodni. De a túlterhelés károsan befolyásolja a
fékberendezés összes elemének élettartamát is, a hajtáslánc elemein
(tengelykapcsoló, kardántengely, kardánkereszt, differenciálmű) túl. Az alváz
érzékeny pontja, ahol a segédalváz kezdődik – a fülke mögött –, mivel a jármű
túlterhelésekor ott keletkezik a legnagyobb igénybevétel, így általában ott
szokott elrepedni. Indulás előtt érdemes körbejárni a járművet és
szemrevételezéssel ellenőrizni az alváz állapotát is. Az eltört vagy hiányzó
csavarokat ki kell cserélni és célszerű a többi csavar rögzítettségét is
ellenőrizni.
![]()
Hirdetések, linkek:
Convoy Truck Shop
Felszerelések alvázra
www.convoytruck.hu
Free TrUCK
Kft.
Alkatrészek alvázhoz
www.freetruck.uw.hu
Bérelnék hosszútávra nyerges-vontatókat
függönyös vagy hűtő
félpótkocsival nemzetközi fuvarokra akár sofőrrel is.
Ajánlatot kérem a kublerek@t-online.hu mail
címre részletes állapot és árleírással küldjék!
Ez
itt az Ön hirdetésének a helye!
Hirdetésének, linkjének ingyenes elhelyezéséhez írjon az alábbi E-mail
címre!
hirdetes@hungarokamion.hu